Az otthoni nevelés nem helyettesíti a gyerekek kollektív tapasztalatát. Magyarázzuk el, miért nem a felügyeletről szól az óvoda, hanem a fejlődésről, a szocializációról és az egészséges önmeghatározásról.
„Én jobban ismerem a gyermekemet, mint bárki más. Miért van szüksége bölcsődére, amikor mindent meg tudok csinálni magam is?” – gondolják gyakran a szülők. És ebben van logika: a gyermek az édesanyjával meleg, biztonságos, nyugodt. Turbot, tiszteletet, szeretetet kap. De egy bizonyos szakaszban ez elégtelenné válik. A fejlődés nemcsak szeretet és gondoskodás, hanem a más emberekkel való interakció megtapasztalása, az önállóság, az új szerepek, a világhoz való hozzáférés.
Egy jó óvodában a gyermek nem csak „marad” – növekszik, megnyílik, megtanulja felismerni önmagát az interakciókban. És ez az, amit az anya otthon, minden igyekezete ellenére sem képes teljes mértékben pótolni.
Miért nem elég egy felnőtt?
Udoma – egy anya és egy gyermek. Lehet egy tato, egy nagymama, egy cica. De a kommunikáció ott nagyon kiszámítható. A gyerek tudja, hogy a közeli barátok hogyan reagálnak, mire számíthat, hogyan kapja meg, amit akar. És ez nagyszerű a stabilitás érzéséhez, de nem elég a rugalmasság, az érzelmi önszabályozás és a szociális készségek kialakulásához.
Az odesszai „Lesenok” magánóvodában megnézzük, hogyan kell kommunikálni más gyerekekkel:
- Megtanul alkudozni és kompromisszumot kötni;
- Kialakítja az első igazi baráti kapcsolatokat;
- túléli a konfliktusokat, és együtt keresi a megoldásokat, nem pedig egy felnőtt diktálására;
- új szerepben találja magát – nemcsak „anyuci kisfia”, hanem barát, a játék résztvevője, a csoport része.
Ez a szociális tapasztalat, amely nélkül nehéz lesz az iskolában, és még nehezebb a felnőtt életben.
„Otthon mindent meg tudok adni” – tényleg mindent?
Otthon meg lehet tanítani főzni, késsel vágni, olvasni. De nem lehet olyan környezetet teremteni, ahol 8-10 másik gyerek is ugyanazt a játékot akarja játszani, ahol ki kell várni a sorod, ki kell fejezni a vágyadat, meg kell érteni a másik gyereket. Ez az élet laboratóriuma. És ezt nem szimulálják otthon.
Még ha a mama a legjobb is a világon, nem lehet egyszerre párbeszédpartner, érzelmi tükör, kihívás és biztonságos „másik”. Ezt csak egy sokszínű, a gyermekek igényeinek megértésével megszervezett környezet tudja biztosítani.
Mi a helyzet a szeretettel?
Ez a leggyakoribb kérdés. „Nem traumatikus a korai időszak?” Nem, ha a megközelítés helyes. A „Lesenkában” a zökkenőmentes alkalmazkodást támogatjuk, amikor a gyermek fokozatosan, annak ritmusát tiszteletben tartva lép be az új világba. Nem „választjuk el” az anyukától – megmutatjuk, hogy vannak más jó felnőttek is a világban, akik közel állnak hozzá, támogatják, megértik. És ez a bizalom nagy erőforrás.
Visnovok
Otthon lenni a gyerekkel csodálatos dolog. De ez egy szakasz. És ha azt akarjuk, hogy a gyermek ne csak jól érezze magát, hanem fejlődjön is, megtanuljon emberek között lenni, érezni másokat, megérteni önmagát, akkor szüksége van egy csapatra. Egy kis csapatra. Biztonságos. Egy olyanra, ahol nem veszik el a tömegben, hanem felismerik.
A magánóvoda nem „a legjobb az anyukának”. Ez egy másfajta szemlélet, amely elkezdi kiegészíteni, nem pedig helyettesíteni a szülői szeretetet. És ebben a formában a gyermek mindent megkap: melegséget, élményt és fejlődést.
